Vannak azok a helyek, ahol az ember akaratlanul is többféle emberrel találkozik, mint amennyivel élete során kellett volna, avagy akart volna.
Mivel társas lények vagyunk, ezen folyamatoknak a maguk egyszerű természetességével nem kellene sok időt igénybe venni, de bizonyos fajok igenis kötelezik  a saját, vagy különböző fajok egyedeit arra, hogy tiszavirág életük értékes pillanataiból a megengedettnél többet töltsenek a fenti faj társaságában.

Ez a faj a „Kollektív felelősségtudat néni”.

A kollektív felelősségtudat néni azért néni, mert az esetek 80+ %-ban nőnemű, utódokkal rendelkező egyedekről beszélünk. Előfordulási helyük a tömegközlekedés, jegyirodák, büfék, piac, uniszex fodrászüzlet, de leginkább a BEVÁSÁRLÓKÖZPONT.

Hogy miért pont a bevásárlóközpont?
Az olvasók biztos láttak már indián/western filmeket. Nagy létszámú erő megállítására, és feltartóztatására tipikusan a völgyes szurdokok a legmegfelelőbbek, amiknek tetején, egy yuccabokor mögé fekve Old Shatterhand és valamelyik csehszlovák barátja maximum ötödmagával bármikor képes feltartóztatni 20-30, a völgyben haladó rosszfiút.
A bevásárlóközpontban ez a völgy a pénztár, és a hozzá tartozó sor...a halálsor.

„Jó napot” – mondom a fiatal pénztárosnőnek. Az üzletlánchoz képest ez egy igen lepukkant bolt. Penészes pita, szétdurrant, márkátlan kóla, megszáradt pékáru.
„Jó napot”....még mosolyog. Bájos arcát meg se próbálta sminkkel feldobni, egyrészt vasárnap délután van, meg az a teherautó úgyis takarja a kijáratot...ide ma csak az jön be, akinél valami nagyon kifogyott...semmiképp sem jelenik meg több olyan ember, mint az a hölgy, aki pont előttem végzett a kasszánál, egy viszonylag kiadósabb családi vásárlással.
De arra senki sem számított ezen a ponton, hogy ő VISSZAFORDUL.
Tehát épp pakolnám ki a kosaram, mikor egy síron túli, gyenge hang megszólal.
„Elnézést ez nem...”
Felnézek, egy vékony, megviselt, szemüveges, késői harmincas, geofizikus forma, nagy valószínűséggel egy nemzetiségi iskolában énektanárnői állásban dolgozó hölgy áll ott, ahová a kifizetett áruk vidáman gördülnek.
„Ez....ez nem...”
Ijedten nézünk a pénztárossal. A hölgy egy blokkot lebegtet.
„Mi nem” – kérdi a pénztárosnő...hangsúlyán érezhető, hogy választ nem akar kapni...ezért sem írtam kérdőjelet.
A hölgy felcsuklik, kb olyan arcot vágva, mint amikor 14 évesen rájött, hogy nem Nick Carter ír neki válaszlevelet a Backstreet Boy-sból, sokkal inkább a rajongói iroda valamely automatája köpi ki lélektelenül az előre megírt szöveget. Pedig a nagybátyja segített megírni a levelet, mert anno Tunéziában olajmunkás volt, és ragadt rá valamennyi angol...bár senki sem tudja hogyan.

„A félszáraz, duplavajas, hideg kifli nem 35 forint, hanem 32...és amúgysenem hogy 5 darab volt....a kifli...nézze meg...a kifliből.”
Hátra nézek, mögöttem egy félig alkoholista, félig orosz pár. Majd egy idős néni, olyan háború előtti forma, egy nagydarab repper srác, egy telekommunkás, két kislány, tizenéves forma, egy lakótelepi rokker, egy hirdetőtáblának öltözött kínai...majd arctalan, alaktalan tömegek. Vasárnap ez hogy jött össze?!
„Lerontom a számlát.” – mondja a pénztáros egykedvűen.
„Nem azért, de érti azt, hogy én anya vagyok, és a gyermekeimnek.” – mindjárt sír – „Így nem lehet a munkát végezni....el...elvégezni, hogy ez a kifli...”
„Értem, akkor 32...és 4 darab.” – csilingel a gép

„ Igen és...és legközelebb...és figyeljen és....ide járok már öt éve....”

„Hát ez hihetetlen, ami itt van...” – rikácsol az idős néni, a repper srác pedig együttérzően bólogat. Mögöttem zúgolódik a nép...
Mindenki elszenvedi kollektív büntetését a félszáraz kifli, meg a 3 forintos különbözet miatt, ami ötszörösen már 15 forint.
5x3=15
„Kézcsók” – mondom a pénztáros lánynak, aki ezt örömmel veszi. Mosolyog. Na, ez egy belevaló lány.

5x3=15

Első söröm a szalagot éri…
5x3=15
Fehér kar lendül…betört körmös, kecses női ujjak ragadják meg az alumínium palástot.
5x3=15

Zsoltinak biztos ízleni fog…remélem.
5x3=15

Piros fény villan a vonalkódon.
5x3=15
Mint mikor a lemezjátszó tűje lecsúszik a bakelitről.
„Elnézést….ez NEM…ez nem.”
Balra nézek….ott áll kollektív felelősségtudat néni…újra….a pillanat megfagy.
„Ez így nem…ez nem, ne haragudjon, ezt így nem lehet….”

Nem négy kifli volt…..hanem öt. Azon a vasárnapon 32 forintba került a tömeg türelme……..