A közetkezőkben bemutatott fajjal nem a metrón találkoztam, valószínűleg, mikor sikerült megfigyelnem ezt a teremtményt, a metró már rég víz alatt volt. Bámulatos, hogy ezt a hihetetlen gondossággal felépített és fenntartott, ápolt és eltakaró világot mennyire könnyen megvicceli az anyatermészet kedélyes viselkedése...igen, az öreglány tegnap bakfis kamaszhoz illő toporzékolással és gátlástalansággal vert tönkre egy milliós nagyvárost, megbolygatván ezt a színes kis hangyabolyt.

Pesti életem egyik leghosszabb utazása tegnap este zajlott le, egy banálisan rövid szakaszon. Egy, az Oktogonnál található kocsmából indultunk két barátommal, ők a Nyugati, én az Oktogon felé vettem az irányt. 20:15, káosz, dugó, tömörülés. A 4-6 megállójában egy hölgy segítőkész szándékkal mindenkihez odament, miszerint pótlóbusz jön. A 30-40 várakozóból – bár a hölgy több nyelven is elmondta az információt – kb. 5-10 ember ballagott át a pótlóbusz megállóhelyéhez...sokan talán tolmácsot kértek volna, de ők úgyis sofőrrel mentek.

A pótlóbusz meg is érkezett 10 perc múlva. Talán ugyanennyi időbe telt volna elporoszkálni a Király utcáig, már az elején kiderült, hogy gyalog jóval hamarabb eljutottam volna a Corvinig, de akkor ki marad megfigyelni, jegyzetelni?!
Megfigyelésem alanya a Király utcánál lépett fel a busz első lépcsőjére, és bár alig fértünk fel, egyből, lendületből pattant a vezetőfülkéhez, ököllel csapást mérve a plexire, amit a pufi, 50+-os sofőr egykedvű pislogással, és „Miak...?!” tekintettel reagált le.

„Figyelj guppi! Mondd már meg mi a f*sznak állsz be úgy, hogy ne tudjak felszállni?!”

Megjelent a VÁMPÍR.

„Azért, mert ez egy szimpla busz és szerettem volna, ha az egyből utánunk állóra szállsz, mert az csuklós, és több embert bír elvinni, mi így is tele vagyunk.” – hangzott a sofőr unott, de határozott válasza.

A vámpír – mint ezt a hiteles és igen realisztikus középkori iratokból tudjuk – igen könnyen változtatja külsejét, hol denevérnek, hol macskának, ködnek, vagy farmerruhába öltözött, eukaliptusz szagú, 10 nyakláncot, 20 gyűrűt, fejkendőt és sötétedés után is napszemüveget viselő, fülbevalós, 40+-os rokkernek öltözik, aki valaha minden P. Mobil koncerten ott volt, és Lórit személyesen is ismerte, mert egyszer ráesett részegen és miután belegabalyodott az indokolatlanul viselt kutyaláncokba, gyomra tartalmát a sztár bőrnadrágjára ürítette, szájnyílásán keresztül, viszont ezzel a sztorival megannyi lánynál bevágódott a Blaha környékén fellelhető kétes hírű talponállókban, ahol a csempékről egy vödör vízzel fel lehetett mosni a vendégek által kitálalt múltat, jelent és jövőt(?).

A vámpír, tegnap esti megjelenéséhez képest egész illatos volt, folyamatosan rágózott és szuszogott. Felháborodva méregette környezetét, akkora helyen, ahol három másik ember is elfért volna. Forgolódott, morgott, megjegyzéseket tett a sofőrre, közben „Bocsánat uram!” kiegészítésekkel lökdösött és lehelte rám azt az illatot, ami megannyi koalát napokig tartó semmittevésre csábított volna. A többi utas, kétségbeesve figyelte a vámpírt, aki – miután a járat ténylegesen csak döcögött – ismét rákezdett:
„Hallod....villamos vagy, mérnem mész a sínen?”
„Mivel menjek át az autókon? Konzervnyitóval?”
A vámpír egyre idegesebb lett.
„Na jólvan, itt tegyél ki...itt tegyél ki, mert bepánikolok, és olyat teszek, amit megbántok. Bocsánat uram!”
Erre már csak legyintettem, de a környezetünkben álló, középkorú irodista hölgyek körében egyre nőtt a kétségbeesés.

„Álljon meg, hadd szálljunk le!” Szép, tömeghisztéria az egyébként sem túl komfortos helyzetben.

A vámpír lázadást szított.

„Nem állhatok meg, mert mindkét oldalról jönnek és összetöröd magad, te hülye f*sz.” – a sofőr is kezdte elveszteni türelmét.

Végre elértünk a Wesselényihez és az utasok nagy része – beleértve a vámpírt is – úgy repült ki az Ikarus lemezkalitkájából, mint a galambok az olimpiai megnyitón. A vámpír persze hátraszólt még valamit, de ezt elnyelte az eső és a motorok zúgása.

Összenéztünk a bridge partira igen alkalmas, korosodó hölgyekkel, és hangosan, szinte egyszerre mondtuk:
„Végre!”
A Blahánál már járt a szöcske, így ezt az egyébként maximum 20 perces utat sikerült másfél óra alatt abszolválni.

Estémet sikeresnek monthatom, mert végre egy olyan lényről tudtam jegyzetet készíteni, aminek a létezéséről mindeddig kevés kézzel fogható bizonyítékot birtokoltunk. A vámpírok rendkívül rafináltak, és többen vannak, mint gondolnánk. Ezek a lények, rejtőzködő életmódjuk ellenére, bármilyen helyzetben rögvest a társaság középpontjába kerülnek, és életkorukból – ami ugyebár több száz év is lehet, hiába néznek ki 15, 30, 40....vagy bármennyi évesnek – fakadóan mindent jobban fognak tudni, és igyekeznek rontani az amúgy sem rózsás helyzeteken. Interneten fellelhető, szintén mesebeli cimborájuk a troll.