„Úristen, már a kenyeres pultnál van a sor vége! Meneküljön ki merre lát!!!”
Igen, igen...a lakosság egy bizonyos hányada megkapta jól megérdemelt fizetését, általában a 28-29. környéki, majd a folyóhó 10-e mentén esedékes bevásárlási hullámok bénítják meg a munkaerőhiánnyal küzdő szuper-, hiper-, mega-, ultramarketek kiszolgálási potenciálját.
Ilyenkor lehett ciccegni a lassan boldoguló nénire, a bénázó, könnyeivel küszködő kezdő pénztárosra, a „meginakártyávalg*ciző” XY-ra, a drága whiskey-t magának megengedő hipszterre, a sorban előre törtető „csókolom, ez erzsébettel fizethető?” arcra, stb.
Az én kedvenceim mindig a kivénhedt, szebb időket látott, ekg tetovált szájszélű lotyók, akik kis tavaszi ruhájukban, Bács megye teljes úthálózatát ábrázoló visszereiket egyátalán nem kendőzve, nagy előtolással proktologizálnak, bevásárlókocsijuk segítségével, miközben teljesen szétbarnaszofizott hangon, méglepukkantabb szomszédasszonyukkal beszélgetnek az özvegyemberről, aki elvitt valami 22 éves lányt vacsorázni, a 7. szintről, a Vargáékkal szemből.
A sor elkanyarodott a kenyerespult előtt, a névtábláját fordítva viselő pénztáros remegő hangon szól a mikrofonba: Kati, küldjetek valakit a kettesbe!!!
Hangja kétségbeesett, „Broken arrow...broken arrow” („kettétört nyíl” ez a kifejezés az amerikai katonai szakzsargon része, ha egy szárazföldi egység nagyszámú ellenséges támadással áll szemben, a „broken arrow” rádióhívásra a környék összes légi egysége odaözönlik és szétbombáz mindent, amit lát...néha a saját csapatokat is).
A káosz teljes, de még nem menthetetlen. Ekkor jelenik meg a:
Tróger
A tróger egy széles skálán mozgó, rengeteg specialitással rendelkező faj. Az alja szakmunkásrétegtől indul, a segédmunkáson, közmunkáson át egészen a félig hajléktalan véglényekig.
Semmiképp nem szabad összetéveszteni őket az igazi szakmunkásokkal, főleg az öreg melósokkal, akik 100/50 Ft méretű és súlyú érméket esztergáltatnak, hogy „Nehogymár a százas szoruljon a bevásárlókocsiba b*zmeg!”. Ezek a bástyák max a nőket nézik meg, előre eltervezett módon, listából vásárolnak, és sohasem elégedetlenkednek a sorban, mert úgyis találkoznak valakivel, akivel lehet beszélgetni, mivel valahol, valamikor, valameddig együtt dolgoztak.
Továbbá nem tévesztendő össze a céges lowlife-fal(véglény) sem, ami egy kvázi másik kategória, és Gabriel von Groß, mint korrajzi hobbitollnok a kora 2010-es évekről szóló beszámolóiban elsőkézből beszél az utóbbi csoport tagjairól, mivel ő maga is ebbe a társadalmi besorolást sem érdemlő rétegbe tartozik.
A tróger nem okos, de legalább tahó.
„Múttkor is odaáttam a kacához,nem nyitotta ki az a k*rva, de amikor meg kinyitotta, azése álltam oda.”
A tróger büszke is. Általában nem egyedül, és már nem józanul járkál...néha enyhe szellemi károsodás tüneteit mutatja...és valószínűleg el is szenvedi. Sólet, löncshús, kifli, sör, disznósajt, csilisbab...a kosár tartalma nem túl változatos. A tróger mellett mindig ott van egy vigyorgó, mármár nyálfolyató nagyobb tróger, és egy szúrós szemű, rosszérzést keltő tróger.
Ruházatuk változatos, és ami fontos PISZKOS. Melegítő, különféle katonai gyakorlóruházat, olcsó cipő, olcsó póló, a magánvállalkozó logójával. Néha a sport iránti szeretet is megvillan, ilyenkor a 2 létező magyar bajnok csapat valamelyikének színeiben pompáznak, és ha már a másik csapatra jellemző színű szatyrot ad nekik a jobb sorsra érdemtelen feleségük, hangosan:
„Én ezt nem fogom meg b*zmeg, hülyevagy?!” Kijelentéssel utasítják vissza az arát.
A tróger molesztál. Mindenkit molesztál verbálisan, a biztonsági őrt, a kasszást, a szép lányt, a lotyóimat, a vékony, metroszexuális fiút, aki miligrammra veszi a zabpelyhet, a biciklis lányt, a gyúrós...nem, a gyúróstól elfordul. Hangos megjegyzéseket tesz a kilógó tangákra, tetkókra, melltartópántokra, másik csapat mezeire. Minden ár magas, minden cucc, amit nem ismer, szar, minden használati tárgyat(pl a konyhai kiegészítőknél) különböző testnyílásokba helyezne, és amikor ez az eszébe jut, vigyorog.
Egyetlen fegyvere az, hogy ha kínosan is, de szórakoztató. Előbb-utóbb kijön egy olyan sztori a szarós, fingós, hányós, dugós történetek közül, ami mosolyt csal a sorban feszülő emberek arcára. Ilyen például a véletlenül befalazott család, vagy az IFÁval a polgármesteri hivatalba tolatás története, nem beszélve a lóról, ami levette Miskabácsi kalapját, vagy a markolósról, aki a tojást is felemelte.
A tróger nem mindig helybéli, megélhetése végett lazac módjára vándorol, és sokszor már előre szól, hogy ő vidéki, a fővárosi úrinépek rá se nézzenek. Jellegzetesen a „Takarodj arrébb pestig*ci, mit néző...életedbe nem dógosztá” kaliberű rikkantásokkal terelgeti a szupermarket nyáját. Nem tudni, kire is haragszik ő, talán saját frusztrációit vetíti ki másokra.
A tróger gyakran fellelhető építkezések, kis boltok, külvárosi végállomások, gépállomások, gyárak, lakótelepek közelében. Jellegzetes illata és ápolatlansága igazi színfolt a csillogó bevásárlóközpontok vegytiszta miliőjében.
P.S. Ezt a posztot Anitának ajánlom, és HBD!
