A metróról azt hihetnénk, két világ találkozása, a nagyváros felszínének örökkön nyugtalan, fényes világának bőre alatt húzódó, sötét birodalom. Ez nem igaz, a metró sokszínű, rengeteg életformának ad helyet, amik súrlódáson alapuló szimbiózisban léteznek.
Ez a fauna a reggeli órákban a legváltozatosabb, körülbelül 8:15-kor kezdődik ez az időszak, és váltakozó intenzitással, úgy fél órán át figyelhető meg eme földalatti szivárvány „virágzása”.
Aki nem valamely végállomásról indul, a szerelvényre való felszállás után egyből szembetalálja magát a fajta sokszínűségével, a metrón utazók népes táborával.

Itt vannak a mindig álmos, olajos, poros ruhát viselő BKK karbantartók, akik bármekkora zajban is, egy-egy mordulásból megértik egymást. Középkategóriás autójukat az asszonynak lepasszolt 40+-os családapák, akik, mivel hozzá vannak szokva az egyéni közlekedéshez...(avagy a „lekedéshez”, mivel a „köz” normális esetben nem egyéni), úgy 100 cm sugarú körben, könyökeik segítségével olyan aurát építenek maguk köré, hogy az általuk „birtokolt” szerelvényajtón se fel, se le ne lehessen szállni. Egyes külföldiek, akik szúrós szemükkel egyértelműen tudtodra adják, hogy a lakóhelyedül szolgáló város kizárólag az ő szórakoztatásukra épült, így köteles vagy előre engedni őket, vagy megbújni, ha éppen a kapaszkodók által biztosított játszótér-applikációkat veszik igénybe. Azok a borzasztóan csinos nők, akik annyira tudatában vannak föld alá szállt szépségüknek, hogy külön kocsit kellene indítani számukra. Ők azok, akik - ha sikerült ülőhelyet találniuk – viszolyogva néznek körül, az egyéb életformákat kritikusan méregetve, és ha felszabadul mellettük egy hely, ügyesen arrébb csúsznak, hogy más ne tudjon leülni melléjük. Az erősen középkorú, céges (középszerű), középvezetőnők, akiknek a férje nem passzolta le a kocsit, és a felszálláskor egy pillanatra megállnak, mint valami celeb a vörös szőnyegen, lélekben azt kiáltva: NÉZZETEK MEG FÉRFIAK! Az alfaleszbikus kétajtós securitynők, akik 10 cm-re is be tudnak ugrani az ajtónál, hogy a petőfisándor kinézetű bölcsészhallgatókat csontketrecbe abálják.
Itt vannak az elmaradhatatlan, ecsethajú kamaszok, akik a plázák shopjaiban eltöltött elmúlt 48 óra után sem találtak semmit, ami pubertázsuk képi és szaghatásait ellensúlyozná. Akik, ha sikerül telefonjuk képernyőjéről leszakadni, hangos nyerítéssel jelzik, hogy nem is volt olyan rossz iskolásnak lenni, legalább nem fogtad fel, hogy mikor vagy kínos. Csapatostul szállnak fel az újdonsült főiskolások, akik még mindig elvétik a leszállóhelyet, majd hangosan felnevetve az általuk csak augusztusban megismert hihetetlen emberi találmányról, az alkoholról, és annak jótékony hatásairól beszélgetnek. Hát igen, a faktokon és szakkörökön nem volt pia. Jönnek a hiperkülönleges raszták, vagy piercingesek, akik tekintetükkel tudatják, hogy „Neked fogalmad sincs az életről.” Valószínűleg bármilyen összeesküvésről órákat tudnának beszélni, míg valószínűleg fogalmuk sincs arról, hogy a fejük felett húzódó utcákat kikről nevezték el. Megjelennek a céges öltönykék, akik – bár közvetlen a takarítók szertára mögötti irodában ülnek – azt hiszik, magasabbra lépnek a ranglétrán, mert vasalt ingben mennek dolgozni. Annyi angol szót használnak, hogy bullshitgeneratort lehetne installálni beszélgetésükből, miközben a karrier szót írásjelként használják. Jönnek az egymást egyébként nem szerető munkatársak, akik bújkálnak, majd kínosan összenevetnek, egy nyálasan elnyújtott „hooogyvaggy...” kíséretében. Megérkeznek az elmaradhatatlan kockák, akik feltételes módban beszélnek a másik nemről, és hármukból egy – még 5 éves munkaviszony után is – biztos szűz.Szaguk a kamaszokéhoz hasonlatos.

Az állandóan piacoló mamák tankjai, a mindig szépfiúk rózsaszín napszemüvegei, a különböző, teljes hibernációt okozó elektronikus kütyük, a parfümök, a testszagok, a ruhadarabok, dekoltázsok, tetoválások, ékszerek, baktériumok, köhögések, ásítások, „k*rvaanyádok”, ponyva- és személyiségfejlesztő könyvek kavalkádja ez.

A vonat mindeközben vidáman és zajosan robog, eme rejtélyes földalatti világ fényei meg-megvillannak a fogszabályzókon, a szemeken, és bármely erre alkalmas felületen. A metró él, ne hagyd kipusztulni!